Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője
a Tiéd a Város Önkormányzati Képviselőcsoport frakcióvezető helyettese
a Jobbik Magyarországért Mozgalom Zala megyei regionális igazgatója
a Tiéd a Város Egyesület elnökségi tagja

Bemutatkozás
Benke Richárd 1992-ben született Zalaegerszegen. Érettségit követően egy sportedzői OKJ-s képesítést szerzett a School of Business zalaegerszegi karán 2012-ben. Ezután a keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karán szerzett diplomát, mint környezetgazdálkodási agrármérnök, településüzemeltetési szakirányon 2016-ban. Tanulmányait jelenleg is folytatja Keszthelyen, mint vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakos hallgató.
Az alapképzési időszak során az egyetemi életből is kivette a részét, hiszen több évig volt a Hallgatói Önkormányzat tagja, mint kommunikációért felelős hallgató.
Egyetemi tanulmányait követően egy osztrák érdekeltségű csesztregi cégnél dolgozott, ahol napi szinten látott bele a magyar munkavállalók kiszolgáltatottságába. Ezután egy családi vállalkozásnál helyezkedett el, ahol a magyar mikrovállalkozók nehéz életébe pillanthatott bele.
Jelenleg az Országgyűlés Hivatalánál dolgozik, mint képviselői asszisztens. A 2018-as országgyűlési választások során a Jobbik színeiben indult a zalaegerszegi választókerületben, ahol első közéleti megmérettetése során a második helyet sikerült megszereznie.
2019 ősze óta Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője.
Városi bizottsági tagságai: Műszaki Bizottság (alelnök), Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság, Szociális, Lakás és Egészségügyi Bizottság
Elérhetőségek
Email: benkerichard@zalaegerszeg.hu
Facebook: facebook.com/benkerichard