9. Választókerület – Monek József

Bemutatkozás

Monek József 1963-ban született Zalaegerszegen. A Zrínyi Miklós gimnáziumban érettségizett. Az élet több területén szerzett végzettséget, többek közt a gépiparban, mint szerszámkészítő, az elektronikában, mint számítástechnikai műszerész. Gazdasági informatikusi felsőfokú végzettségét a Berzsenyi Dániel főiskolán végezte. 2002-óta a minőségbiztosítás területén dolgozik.

1989-ben részt vett az ellenzéki erők munkájában, megalakította a Szabadságpárt Zala megyei szervezetét. Felismerve, hogy a rendszerváltás nem történt meg csak hatalomváltás következet be, 1998-ban az aktív politizálástól visszavonult. Azóta egyik pártnak sem tagja.

Megválasztása esetén azért fog dolgozni, hogy a 9-es választó kerületben található közintézmények (Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Mindszenty iskola, Szent László úti óvoda, Liszt Ferenc iskola, Köztársaság úti rendelő) a 21. századnak megfelelő feltételek mellett tudjanak működni. Városi programunkhoz kapcsolódóan fontosnak tartja az utak és járdák állapotának javítását, a zöld területek megóvását, valamint a parkolási gondok mielőbbi megoldását.

Programpontok a 9-es választókerületben

  • A Május 1. ligetet biztonságos, valódi közösségi térré alakítjuk
  • A Szent László utcai óvodában mini sportpályát építünk
  • Kezdeményezzük, hogy az önkormányzat nyújtson támogatást a Liszt Ferenc Általános Iskola udvarának felújítására
  • A rossz állapotban lévő utakat és járdákat felújítjuk. Biztonságosabbá és beláthatóbbá tesszük a kereszteződéseket
  • Megoldjuk a vízelvezetési problémákat
  • Rendszeres kapcsolatot tartunk a választókerületben élőkkel, folyamatosan egyeztetünk a településrészi önkormányzatokkal.
  • Megoldjuk a kórház környékén tapasztalható parkolási problémákat

Részletes programunk ITT található!

Szavazókörök (Kertváros keleti része – Jánkahegy – Zrínyi Miklós út)

  • 37. Varkaus tér 1. (Liszt Ferenc Tagiskola)
  • 40. Szent László utca 53. (Szent László u. Tagóvoda)
  • 41. Zárda utca 25. (Mindszenty Iskola)

9. Választókerület területe

  • Alsójánkahegyi utca
  • Árpád utca
  • Babits Mihály utca
  • Bajcsy-Zsilinszky tér
  • Bartók Béla utca
  • Bem József utca
  • Bokréta út
  • Dobó Katalin
  • Erkel Ferenc utca
  • Fáy András utca
  • Hajnal utca
  • Hegyalja utca 2-től 24-ig páros házszámok
  • Hegyalja utca 3/A-tól 7/B-ig páratlan házszámok
  • Hosszú-Jánka utca
  • Ifjúság útja
  • Jánkahegyi utca
  • Jászai Mari utca
  • József Attila utca
  • Katona József utca
  • Kikelet utca
  • Köztársaság útja 41-től 55-ig páratlan házszámok
  • Köztársaság útja 50-től 50/E-ig páros házszámok
  • Köztársaság útja 61.
  • Kút utca
  • Liliom utca
  • Május 1. utca
  • Mátyás király utca
  • Móricz Zsigmond utca
  • Napkelet utca
  • Napraforgó utca
  • Olajmunkás utca
  • Orsolya tér
  • Orsolya utca
  • Ördöngős völgy
  • Perczel Mór utca
  • Rózsák tere
  • Rövid-Jánka utca
  • Sas utca
  • Szent László utca
  • Szőlőskert utca
  • Tomori Pál utca
  • Tóth Árpád utca
  • Tőzike utca
  • Varkaus tér
  • Zárda utca
  • Zrínyi Miklós utca 1-13 páratlan házszámok
  • Zrínyi Miklós utca 12-36 páros házszámok
  • Zrínyi Miklós utca 19-től páratlan házszámok