Tisztelt egybegyűltek! Kedves Barátaim!

Ma az 1956. október 23-án kitört forradalomra és az azt követő szabadságharcra, annak hőseire emlékezünk. Arra a forradalomra, amely 20. századi történelmünk tiszta és elementáris erejű megmozdulása volt.

Mégis sokszor úgy érzem, hogy ahogy távolodunk az időben, sokak számára ez már csak egy történelmi, múlt századi esemény lesz, éppen ezért úgy érzem, történelem tanárként, emberként is sokszor el kell mondanunk, mi az üzenete, miről is szólt az 1956-os forradalom.

1956-ban egy ország, egy nemzet mondta ki, hogy ELÉG volt! Egy ország mondott nemet a szovjet elnyomásra, nemzeti jelképeink elvételére, a jogtiprásra, a diktatúrára, a hatalom által elkövetett bűnökre, a társadalom megfélemlítésére.

De a forradalom arról is szólt, hogy az emberek kiálltak közös értékeikért, jogaikért, a vélemény- és szólásszabadságért, a demokráciáért, az igazságért. Éppen ezért 1956 forradalma minden hatalom számára intő jel lehet, hogy eljön az a pont, amikor betelik a pohár, és hogy az emberek kiállnak önmagukért.

A forradalmat azonban vérbe fojtották a szovjet csapatok…

Békési Tamás önkormányzati képviselő beszéde az október 23-ai megemlékezésen.

Amikor a beszédre készültem, eszembe jutott egy másik október 23. 1989-ben ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. Az esemény a rendszerváltás egyik emblematikus eseménye volt. Aki koránál fogva nem élte át a rendszerváltást, nehéz elmesélni az újrakezdés izgalmát, azt az optimizmust, amit átéltünk akkor. Úgy éreztük, történelmi időkben, történelmi események részesei vagyunk, és 33 év után megpróbáljuk befejezni az 1956-os forradalmat.

És bizony a rendszerváltás idején sosem gondoltuk volna, hogy lesz még egyszer olyan hatalom Magyarországon, amelyik mondja, hogy nincs alternatívája, ellenfelei a haza ellenségei. Olyan hatalom, amely a közmédiát kisajátítva hazug propagandával becsapja az embereket. Olyan hatalom, amely rendőrséget, adóhivatalt, ügyészséget, titkos szolgálatokat vesz igénybe politikai ellenfelei ellehetetlenítésére. Olyan hatalom, amely egy szűk kör kezébe játssza át a közvagyon jelentős részét. Olyan hatalom, amely az európai integrációban megbízhatatlan szövetségesnek számít, embertelen diktatúrákat támogat, háborús pszichózist terjeszt, aztán a béke hamis ígérete mögé bújik, és a megtámadott, meggyötört nép helyett az agresszorok, háborús bűnösök mellé áll. Gondoljátok meg, két nappal ezelőtt az orosz hadsereg óvodát bombázott. Milyen erkölcsű hatalom az, amelyik jó kapcsolatot ápol ezzel az agresszorral?

Barátaim!

Október 23-a van. Újabb 36 év telt el a rendszerváltás óta. Sajnos máig sem sikerült befejezni 1956 forradalmát, nem sikerült megvalósítani 1956-os és 1989-es céljainkat.

Utat tévesztettünk.

Jövőre ismét újra kell kezdenünk, és nem szabad félnünk. Be kell fejezni, amit elkezdtünk, és ebben a rendszer leváltása csak az első lépés.

Nem hibázhatunk többet!

Új Magyar Köztársaságot kell építenünk, olyan jogállamot, ahol az egypárti diktatúra soha többé nem lesz lehetséges. Olyan országot, amely egymás kölcsönös elfogadásán, tiszteletén, valamint az együttműködésen alapul.

Emelkedő, boldog országot kell teremtenünk. Emelt fővel, közös akarattal.

A felelősségünk óriási. Tartozunk gyermekeinknek, az utánunk következő generációknak, és nem utolsó sorban 1956 hőseinek is. Köszönöm, hogy meghallgattatok!