2021. október 23-án a Tiéd a Város Egyesület és a demokratikus ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum) közösen emlékeztek meg a forradalom kitörésének 65. évfordulójáról.
A megemlékezésen Dr. Paksy Zoltán, a Tiéd a Város Egyesület elnökségi tagja, volt önkormányzati képviselő (LMP), történész, főlevéltáros mondott zalaegerszegi vonatkozásban történelemidéző és aktuális politikai helyzetértékelő beszédet:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
1956. október 26-án, Zalaegerszegen, reggel 9 óra tájban, itt előttünk, a Kossuth utcán a Közgazdasági Technikum diákjai vonultak el tanáraik kíséretében. Az utca végén megálltak a Csány szobornál, összegyülekeztek és elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Ezután visszatértek az iskolába és folytatták a tanítást. Ekkorra már a vasútállomáson a vasutasok leverték az állomásról a vörös csillagot, akárcsak a zalaegerszegi Autójavító Vállalat munkásai, a gimnázium diákjai pedig nemzetiszín kokárdát tettek ki a sapkájukra vagy a ruhájukra és így érkeztek a tanításra.
Napközben tüntetők jelentek meg a megyei tanács épülete előtt, majd a vasútállomás elé vonultak, ahol a vasutasokkal együtt ledöntötték a vasútállomással szemben akkor ott álló felszabadulási emlékművet. Nehezen ment, mert nagyon erősen le volt betonozva, a teherautók sem bírtak vele, de amikor megérkezett Gellénházáról egy olajos dömper, akkor arra drótkötelet erősítettek és azzal sikerült ledönteni.
Ezután a tüntetők egy csoportja a börtön felé indult, útközben, újra végigvonultak a Kossuth utcán, s amikor a pontház elé értek, ledöntötték Hamburger Jenő, 1919-es kommunista népbiztos szobrát – ez jóval kisebb volt, könnyebben ment –, majd a börtön elé érve követelték a politikai foglyok szabadon bocsátását. Ez meg is történt.
Késő délután a tömeg a zalaegerszegi kommunista pártszékház elé vonult (ma a Zalai Hírlap székháza az Ady utcában), amelyet azonban felfegyverzett ÁVH karhatalom védett. A tömeg követelte a megyei kommunista párttitkár, Dénes István lemondását. Dénes ekkor kilépett a pártház emeleti erkélyére és ezt kiáltotta a tömeg felé: „Ha nem akarjátok, hogy vér folyjon, tűnjetek el!” Miután a tömeg nem vonult el, az épületből váratlanul tüzet nyitottak a fegyvertelen emberekre, akik közül ketten, Telenkó János szabadságolt sorkatona és Németh Imre tejipari munkás az életét vesztette, legalább kéttucatnyian pedig megsebesültek, közülük többen súlyosan. A rémült tömeg szétoszlott, azonban a kommunista pártvezetés sem maradt a helyén, mert még az éjjel nyúlcipőt húztak, titokban elhagyták a várost és a Körmenden állomásozó szovjet csapatokhoz menekültek. Másnap, október 27-én Zalaegerszegen megalakították a városban a Forradalmi Tanácsot, amelynek az elnökévé Szerencsés Rudolf tanárt, titkárává pedig Ostoros Károly testnevelőt választották.
Kedves Barátaim!
1956-ban a magyar nép tanúságot tett arról, hogy nem tűri az elnyomást, a zsarnokságot, és ha kell, az életét is kockára teszi a szabadság védelmében. 1956-ban Zalaegerszegen ketten, Budapesten pedig mintegy kétezren vesztették az életüket a felkelésben! A többségük fiatal munkás és egyetemista volt. Amikor minden évben összejövünk október 23-án, elsősorban az ő hősiességükre emlékezünk, az ő példájukra nézünk fel. De nemcsak azért, mert ez egy nemzet önbecsülésének is a jelképe. Ezt kell tennünk akkor is, ha úgy érezzük, hogy a nemzet bajban van: akkor ismét rájuk gondolunk és az ő példájukat kell magunk elé állítani.
1956-ban egész Európa, sőt az egész világ felnézett a magyarokra. Hősöknek tartottak bennünket. De fel kell tennünk a kérdést: mi helyzet ma? Hogyan vélekednek rólunk ma Európában és a nagyvilágban? Sajnos a helyzet gyökeresen megváltozott. Ma egész Európa döbbenten nézi Magyarországot, és figyeli a magyarokat. Egy nép, amely újra és újra nagy fölénnyel választja meg a napnál is nyilvánvalóbban korrupt politikai vezetőjét, azt a politikai vezetőt, aki a saját pártját nevezte ki a nemzetnek és hadat visel a más pártokhoz tartozó honfitársai ellen. Aki dúsgazdaggá tette összes vezető emberét és talpnyalóját, az Európai Unióból érkező ezermilliárdokat pedig nem a magyar nép javára költi el, hanem az általa dróton rángatott bábfigurákat tömi ki vele. Aki magát jobboldali konzervatívnak nevezi, de nemrég még a Liberális Internacionálé alelnöke volt. Aki magát a kereszténység védelmezőjének tekinti, de az 1990-es években a magyar parlamentben frakcióvezetőként vezényelte pártját gúnyolódásra, ha egy kereszténydemokrata politikus szólalt fel, – és akinek már épül a saját versailles-i kastélya Hatvanpusztán.
Ha én ma Nyugat-Európában utazgatnék, nagyon félve árulnám el, hogy magyar vagyok, mert annyira szégyelleném magam. De nem azért, amit Orbán csinál, mert korrupt és alávaló politikusok mindenhol vannak. Hanem azért, mert ez az ember még mindig hatalmon van! Tíz év óta hatalmon van! Mert Magyarország kormánya 10 éve nem azért dolgozik, hogy a magyar emberek boldoguljanak, hanem azért, hogy a kormánypárt minden körülmények között hatalmon maradjon és a vezetői dúsgazdaggá váljanak. Egy olyan pártról beszélünk, amelyik még sosem kampányolt kidolgozott politikai programmal, csak lélektipró politikai mocskolódással és mindenféle abszurd hazugságokból álló karaktergyilkossággal.
És ez közös szégyenünk, kedves Barátaim!
Meg kell mutatnunk, hogy a magyar nép szabadságszeretete nem tűnt el. Demokratikus eszközökkel kell fellépnünk a politikai mocskolódás, a cinizmus és a harsogó ostobaság ellen. Mert Magyarországon ma tort ül a butaság és a cinizmus. Ma van nagyon sok olyan százezer forintot sem kapó nyugdíjas, aki elszántan védi Orbán rendszerét és önfeledten harsogja, hogy: „Magyarország jobban teljesít”. Az 1950-es években emberek tömegei hitték el, hogy Európa legjobban fejlődő országában élnek, viszont a hanyatló Nyugat napjai meg vannak számlálva, a szakadék szélén áll és csak hajszál választja el az összeomlástól. Az 1980-as években már nevettünk ezen és viccelődtünk rajta, nem értettük, hogy hihette ezt el valaki. És ma mit hallunk? Ugyanezt! Ennyit számít a propaganda és az agymosás. És ma összegyűlnek a félrevezetett, bevadított hívek és nagy tömegben felvonulnak. Ennek két világos üzenete van. Az egyik a megfélemlítés, a másik pedig az, hogy a vezetőik – aki ott menetelnek az első sorban – röhögve a képünkbe vághassák: „Miénk a hatalom, nektek pedig kuss van!”
Nekünk Mohács kell – mondta Ady. Most már tudom, hogy miért mondta. De nem szabad engednünk, hogy Mohács bekövetkezzen. Ez ellen kell nekünk küzdenünk! Hiszen sokkal könnyebb dolgunk van, mint az 56-osoknak. Nekünk nem gépfegyverekkel és tankokkal kell szembenéznünk. Ma a politikai lejáratás és az agymosás hatalmas állami gépezetével és 24 órán át dübörgő propagandájával, valamint a rendszer busásan megfizetett pártkatonáival kell szembeszállnunk! Demokratikus eszközökkel kell harcolnunk a butaság, a cinizmus és a korrupció rendszere, vagyis Orbán rendszere ellen!
Ezért most együtt kell dolgozzon, összefogva, vállt vállnak vetve minden demokrata, hogy elűzze Magyarországról a gonosz szellemet! Erre szólítok fel minden demokratát, mert most ez ’56 üzenete!