2020. április 14-én éjjel a parlament megszavazta Semjén Zsolt előterjesztését, amely 2020. november 1-jével megszüntetné a könyvtári, múzeumi, levéltári, közművelődési, továbbá a színházi és nagyzenekari munkavállalók közalkalmazotti jogállását. Ezek után tehát a magyar nemzet teljes kultúrájának írott és tárgyi emlékeit, zenei és művészeti értékeit, könyveket, iratokat és tárgyakat, a közgyűjteményekben már nem erre elhivatott állami alkalmazottaknak kell őrizniük, feldolgozniuk vagy előadniuk, hanem piaci viszonyok között foglalkoztatott munkavállalóknak. Ahogy a versenyszférában, itt is jöhetnek-mehetnek a munkavállalók. Akiket, ha hibát követnek el, bármikor gond nélkül el lehet bocsátani és másikat felvenni. Mondjuk, ha lekávéznak egy 16. századi oklevelet. Vagy kidobnak a kukába egy 18. századi könyvritkaságot, mert régi és poros. Vagy kiszórják a sárguló újságokat, mert régiek, még 1919-ből valók.
Ennyit számít a mai kormányzatnak a magyar nemzeti kultúra, amelynek szavakban a legnagyobb védelmezője. Kétségtelen, hogy a kultúrából pénzt kivenni nem lehet, csak viszi azt. Egy nemzet igényessége dönti el, hogy mennyit költ rá. Ha értéknek tekinti többet, ha nem, kevesebbet. Ma Magyarországon az számít, hogy Mészáros Lőrinc vagy Tiborc István mennyit keres rajta. Például, ha uniós forrásból lehet valahol új könyvtár- vagy levéltár-épületet emelni.
Mert tegyük fel a kérdést, hogy a magyar kultúra tárgyi emlékeit kinek kell őriznie, ha nem közalkalmazottaknak? Szögezzük le: közkincset őrizni közgyűjteményben közfeladat! Ezért logikus, hogy akik működtetik, ne magán-, hanem közalkalmazottak legyenek. Akik a munkahelyüket nem (csak) pénzkereseti forrásnak, hanem hivatásuknak tekintik. Akik értenek hozzá, értékelik és gondozzák azokat a felbecsülhetetlen és pótolhatatlan kincseket, amiket őriznek.
A mai magyar kormány szerint ez nem így van, a tudás semmit nem számít. Mert nemcsak kirúgja, de megveti és kigúnyolja ezeket az embereket. Mert hogyan lehet azt másképp értelmezni, hogy ma minden kulturális közalkalmazott egyformán a garantált bérminimumot keresi, iskolai végzettségtől, kortól, beosztástól függetlenül, mert a kormányzat 2010-ben befagyasztotta a bértáblát? Jól mutatta ezt a hozzáállást a kultúráért felelős államtitkár, aki a vele készült interjúban arra a kérdésre, hogyha ezt a törvényt már egy éve készítik elő titokban, akkor miért kellett átküldeni „véleményezésre” a közalkalmazotti szervezeteknek pont a húsvéti szünnapok idejére, a válaszában röhögve közölte, hogy hiszen úgyis otthon ül mindenki, van ideje a gép előtt olvasgatnia. Ez az ember ebben az interjúban szembeköpte azokat a magyar munkavállalókat, akiket neki felelős köztisztviselőként szolgálnia kellene.
De bocsánat, álljunk csak meg egy pillanatra! Ezek a közalkalmazottak 6 % béremelést is kapnak! Ezzel kapcsolatban közli ugyanez a minisztérium, hogy 10 éves problémát orvosolnak, hiszen a bérük 10 éve nem változott, egy fillérrel nem emelkedett. Ez a béremelés kb. havi bruttó 10 ezer forint. Szerintük ez orvosolja ezt a 10 éves problémát, azt, hogy a „dübörgő gazdaságú”, „jobban teljesítő” országban, ahol nincs megszorítás, minden közalkalmazott bére fele annyit ér, mint 10 évvel korábban. Ezzel a nyilatkozattal nem egyszer, kétszer köpte szembe, alázta meg a munkavállalóit a minisztérium és a kormány!
Ez az eljárás még akkor is minősíthetetlen, ha egy teljes joggal bíró intézkedést hajtanak végre. De így jól mutatja, hogy ez az éjszaka, járvány miatti vészhelyzetben végrehajtott akció nem más, mint egy cinikus és aljas merénylet a magyar közalkalmazottak ellen. A kultúra piacosítása elfogadhatatlan, az eljárás pedig, ahogy végrehajtják és kommunikálják, visszataszító! Ez ellen minden embernek, akinek fontos a magyar kultúra és a munkavállalók méltósága, fel kell emelnie a szavát!
Zalaegerszeg, 2020. április 16.
Tiéd a Város Elnöksége