2019. december 19-én Keresztes Csaba és Góra Balázs önkormányzati képviselők nyilatkoztak az ATV-nek a több, mint 200 fős zalaegerszegi elbocsátásról.
(részletek: index.hu)

A képviselők elmondták:
Jelenleg globális problémák és a recesszió jelei mutatkoznak az autóiparban. Nagy európai autógyártó cégek egyesülnek, hogy közösen próbálják túlélni a piaci lehetőségek szűkülését.
Magyarországon jelentős autóipari beruházások maradtak el az utóbbi időben Debrecenben és Kecskeméten, a dunántúli gyárakban pedig információink szerint létszámstoppot hirdettek, ami tudjuk, hogy soha nem jó jel

Ezek eredménye is lehet, hogy kisebb- nagyobb alvállalkozó cégek szűnhetnek meg, vagy kényszerülhetnek leépítésre. Valószínűleg az iparban tapasztalható problémák miatt fogja több, mint 200 fő elveszíteni munkáját a Eckerle Automotive Zala Kft-nél. Sajnos ennél is több ember munkahelye lehet veszélyben, hiszen ennél kisebb cégek is dolgoznak a nagy autóipari vállalatoknak. Valószínű, hogy a 10-20 főt foglalkoztató vállalkozások problémái nem fognak ekkora médiaérdeklődést kapni.

Az autóipar hanyatlása előjele lehet egy új, nagy globális válságnak, ami Magyarország számára jelentős veszélyt jelent, hiszen a magyar gazdaságot jelenleg az autóipar húzza. Ha ez a húzóerő lelassul vagy megáll, azt minden magyar érezni fogja, sajnos nem lesz pozitív hatása és ez továbbgyűrűzhet más területekre is.

Ma a magyar gazdaságban nincsenek meg a szabad verseny feltételei. Kevés az olyan tőkeerős, valódi hozzáadott értéket teremtő szabad vállalkozás, ami igazi, biztos és tisztességes megélhetést tudna biztosítani a magyar munkavállalók számára. Az oktatás lezüllesztése pedig szintén az ország „összeszerelő műhely” jellegének bebetonozását szolgálja és nem a kutatás-fejlesztés erősítését.

Az ATV Híradójának tudósítása: www.atv.hu/

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x