
Bemutatkozás
Kiss Ferenc egyetemi végzettséggel rendelkezik. Műszaki és humán területen dolgozott. Jelenleg egy autósiskola cégvezetője.
25 éve önkormányzati képviselő és 4 évig a Magyar Parlament tagja volt.
A zalaegerszegi közgyűlés legaktívabb és egyike a legfelkészültebb képviselőknek. Képviselői munkája során mindig a város és az itt élők érdekeit képviselte.
2010-ben kezdeményezésére megalakult a Kaszaházi Településrészi Önkormányzat, amelynek kezdettől tagja. Aktívan képviseli a településrészen élőket. Minden évben segítségével szervezik a Gólyadombi Fesztivált. Eddigi munkája, a közösség érdekében végzett tevékenysége alapján joggal számíthat a választókerületben élők támogatására.
Elérhetőségek
- E-mai: kiss.ferenc@zelkanet.hu
- Telefon: +36(30)956-4100
Programpontok a 2-es választókerületben
- Minden városrészben létrehozzuk a településrészi önkormányzatokat, amik évi egy millió forinttal gazdálkodhatnak.
- Körzeti megbízott és polgárőrség jelenlétével erősítjük a közbiztonságot.
- Rendszeres időközönként fogadóórát tartunk a folyamatos kapcsolattartás és jelenlét érdekében.
- Biztosítjuk a civil szervezetek működésének anyagi és tárgyi feltételeit.
- Minden városrészben a megváltozott igények alapján fejlesztjük a tömegközlekedést és infrastruktúrát (utak, járdák, kerékpárutak).
- Kaszaházán kerékpárutat építünk.
- A piac környékén megoldjuk a parkolási és közlekedési anomáliákat.
- Hatházán kezdeményezzük a repülőtér felújítását és közösségi tér fejlesztését.
- Pózván a Felsőerdő utcát leaszfaltozzuk és megépítjük a régóta megígért játszóteret.
- Nekeresden a Kék Madár Lakóparkig meghosszabbítjuk a helyijárat közlekedést.
- Neszelében megnyugtató módon rendezzük a csapadékvíz elvezetést.
- Ságodban az óvoda területén mini sportpályát építünk.
Részletes programunk ITT található!
Szavazókörök (Kaszaháza, Ságod, Pózva, Nekeresd, Neszele, Hatháza és a piac környéke)
- 4. Ságodi út 94/A. (Közösségi Ház)
- 5. Pózva utca 102. (Közösségi Ház)
- 6. Kaszaházi út 3. (Kézbesítõposta)
2. Választókerület területe
- Akácfa utca
- Budai Nagy Antal utca
- Bükkfa utca
- Csapási utca
- Csillagfény utca
- Diófa utca
- Dr. Jancsó Benedek utca
- Egervári út
- Esthajnal utca
- Fácános utca
- Fakopáncs utca
- Felsőerdő utca
- Fészek utca
- Flamingó utca
- Fuvar utca
- Fürdő sétány
- Füzike utca
- Gébárti út 65-től
- Gólyadombi utca
- Hajnóczy József utca
- Hatházi utca
- Ilosvai út
- Irinyi János utca
- Jákum Ferenc utca
- Jedlik Ányos utca
- Jégmadár utca
- Kakukkfű utca
- Kaszaházi út
- Király utca
- Kiserdei út
- Külső-Kórház utca
- Levendula utca
- Martinovics utca
- Munkácsy Mihály utca
- Nekeresdi út
- Neszele út
- Orgona utca
- Őrház utca
- Panoráma tér
- Paperdő utca
- Patak utca
- Pitypang utca
- Pózva utca
- Reptéri utca
- Rigó utca
- Rózsavölgyi utca
- Ságodi út 1 – 37/A közötti páratlan házszámok
- Ságodi út 2 – 18 közötti páros házszámok
- Ságodi út 24-től páros házszámok
- Ságodi út 39-től páratlan házszámok
- Speditőr út
- Szellőháti utca
- Szilvás utca
- Telekalja utca
- Termál utca
- Tó utca
- Tücsök utca
- Tüdőkórház köz
- Új út
- Vásártér utca
- Vasút utca
- Vasvári Pál utca
- Verőfény utca
- Viola utca
- Virágzó mező utca
- Zala utca